Nem létező emlékeim Ica néniről, avagy rövid népszerűsítő értekezés az emlékezet különböző fajtáiról

In memoriam „Icanéni” 1933-2025

A „Nem létező emlékeim Ica néniről, avagy rövid népszerűsítő értekezés az emlékezet különböző fajtáiról” című írásom (lásd itt, illetve a letölthető fájlt alább) 2008-ban jelent meg a budapesti Bajza utcai Általános Iskola alapításának 70. és az iskola ének-zene­tagozatának 50. évfordulójára kiadott Emlék­könyvben. A Bajzás közösség nemcsak az Emlék­könyv publikálásával emlékezett meg a kettős évfordulóról, hanem egy a Zeneakadémián tartott nagyszabású koncerttel is 2008. május 30-án. Az erre az alkalomra összetoborzott öregdiák kórushoz való csatlakozásomra és a koncertre való felkészülésre utalok az Emlék­könyvben megjelent írásomban.

Ekkoriban már jónéhány éve ingáztam spanyolországi munkám és Magyar­ország között, ahova Tolmi lányomnak az a döntése hozott vissza, hogy ő itt fog zenekari hegedűsnek (majd óvó­pedagógusnak) tanulni, és aminek kedvéért én feladtam a folyamatos jelenlétet igénylő kóruséneklést Spanyol­országban. A zeneakadémiai koncert a „... the apprehension of the good / Gives but the greater feeling to the worse” („... a jót magad elé idézve / Csak annál jobban érzed, ami rossz” - Shakespeare) élményével is járt, és szembesített a rendszeres kóruséneklés fájdalmas hiányával. Ettől ösztökélve lettem egyik kezdeményezője annak, hogy a Zeneakadémián éneklő öregdiákokból másokat is befogadó állandó kórus alakuljon. Ami az öregdiákságot illeti: 1957-ben lettem első osztályos tanuló a Bajza utcai általános iskola éppen akkor induló ének-zene tagozatán, amelyet az ugyanabban az évben a Zeneakadémián karvezetői diplomát szerzett Háray Ferencné, született Székely Ilona, Ica néni alapított Kodály Zoltán felkérésére. Így 2008-ban az akkor 75 éves Ica néni egyik legidősebb diákjaként ért a megtiszteltetés, hogy felkérhettem őt, elvállalná-e a Bajza Hang-kör Kórus vezetését. Közel tíz évvel később már ekként léptünk fel újra a Zeneakadémián karnagyunkkal, Ica nénivel:

Ica néni 16 éven át vezette kórusunkat, amelynek repertoárja már közel 300 kórus­műből állt, amikor 2024. novemberében, több mint 91 évesen, Ica néni arra a mindnyájunk számára észszerű, de ettől nem kevésbé fájdalmas döntésre jutott, hogy eljött az ideje a karnagy­váltásnak. Újabb megtiszteltetésként engem kértek fel, hogy a kórus férfitagjai közül pont én, a fiúsorból nagyon gyakran kilógó fiú köszöntsem fel leköszönő, de ettől még örökös karnagyunkat (lásd itt, illetve a letölthető fájlt alább).

Ica néni még végigkísért bennünket új kórusvezetőnk három jelentkező közüli kiválasztásában, néhányszor még ellátogatott az új karnagy által vezetett próbákra. Alig néhány hónappal később, 2025. március 15-én reggel elhunyt Ica néni.

„Minden mi él s mozog, véget is ér.
A zene megmarad, örökké él.”