Antonio Buero Vallejo rajza, 1940
Miguel Hernández (1910-1942)
A VILÁG OLYAN, AMILYENNEK MEGJELENIK
A világ olyan, amilyennek megjelenik
az öt érzékszervem előtt,
és a tiéid előtt, amelyek
az enyéim partjai.
A mások világa
nem a miénk: nem ugyanaz.
Én, a víz, és annak medre,
te, mi ketten vagyunk a folyó,
amely annál lassúbbnak és
tisztábbnak tűnik, minél mélyebb.
Az élet képei:
egyszerre kapjuk őket,
és adjuk át magunkat nekik
egyazon ritmusban egyesülve.
De a dolgok
saját lázálmaink szerint öltenek formát.
A levegő akkora, amekkora
a szív, amellyel lélegzem,
a nap pedig olyan, mint a fény,
amellyel kihívom azt.
Vakon másokra,
sötéten, folyton vonakodóan,
befelé nézünk mindig,
a legbensőnkből kitekintve látunk.
Munkát és szeretetet igényel tőlem,
hogy mégis együtt lássak veled;
hogy úgy jelenjek meg, mint a víz
a homokkal, mindig egységben.
Senki nem fog engem teljesen látni,
ahogy senki sem olyan, amilyennek én nézem őt.
Valamennyivel több vagyunk, mint amit látunk,
valamennyivel kevesebb, mint amennyit tudni szeretnénk.
Mindenkivel történik valami,
ami észrevétlen marad.
Senki nem látott minket. Látástól vakultan,
senkit sem láttunk még.
(Szil Péter fordítása)
EL MUNDO ES COMO APARECE
El mundo es como aparece
ante mis cinco sentidos,
y ante los tuyos que son
las orillas de los míos.
El mundo de los demás
no es el nuestro: no es el mismo.
Lecho del agua que soy,
tú, los dos, somos el río
donde cuando más profundo
se ve más despacio y límpido.
Imágenes de la vida:
a la vez que recibimos,
nos reciben entregadas
más unidamente a un ritmo.
Pero las cosas se forman
con nuestros propios delirios.
El aire tiene el tamaño
del corazón que respiro
y el sol es como la luz
con que yo le desafío.
Ciegos para los demás,
oscuros, siempre remisos,
miramos siempre hacia adentro,
vemos desde lo más íntimo.
Trabajo y amor me cuesta
conmigo así, ver contigo;
aparecer, como el agua
con la arena, siempre unidos.
Nadie me verá del todo
ni es nadie como lo miro.
Somos algo más que vemos,
algo menos que inquirimos.
Algún suceso de todos
pasa desapercibido.
Nadie nos ha visto. A nadie
ciegos de ver, hemos visto.
